Nógrádi Katalin festőművész

1952-ben Adonyban születtem.A kötelező iskolai kiképzés (női szabó,ruhaipari technikus) mellett kezdtem ismerkedni a festészet varázsával.

1975-ben családommal együtt anyagi és politikai okoknál fogva elhagytuk az országot és Nyugatnémetországban telepedtünk le abban a reményben,hogy önállóan,mindenféle beavatkozás nélkül,saját elképzelésem szerint alakíthatom életemet és művészi tevékenységemet.

Kezdeti hányavetettség után biztos talajt tudhattam a lábam alatt,ami lehetővé tette,hogy újra gyerekkori szerelmemre,a festészetre gondolhassak.

Felvételt kértem és kaptam a landshuti művészkör tagjai közé,ahol megismerkedtem a nagy helyi festőidollal Hugo Hőgnerrel,aki védőszárnyai alá véve nagymértékben egyengette művészi utamat.

Ebbe belesegített professzor Hilbich is,aki a Müncheni Művészeti Akadémia Festészeti szakának vezetője volt.Nála vettem részt egy privátstúdiumon egészen addig,amíg azt nem mondta,mostmár kész vagyok arra,hogy egyedül járjam az utam.Úgyszólva kilökött a fészekből.Ettől kezdve kiállítások sora következett.

Közben nagy előszeretettel,élvezettel jártuk be az összes földrészt,a világ szinte minden pontját,ahol egyben anyagot gyűjtöttem a későbbi munkáimhoz.

2006-ban férjem nyugdíjaztatása után újra Magyarországra költöztünk és itt élünk,mint pihenni vágyó,német állampolgárok.Megpróbálunk beilleszkedni a közösségbe,ami sajnos az élet legnagyobb megpróbáltatásának tűnik.Hazatértünk óta újult erővel álltam neki művészi ambícióm kielégítésének.Szakköröket vezetek,ahol a művészet varázsába próbálom bevezetni az arra vágyókat,megismertetni velük a festészet fortélyait,mint annak idején az én nagymestereim tették velem.Időmet szinte már csaknem kizárólag a festészet tölti be,de számomra ez jelenti a teljes kikapcsolódást.Közben tagja lettem a Székesfehérvár-ért művészkör-, Budapesten a nemzetközi Cserhát művészkörnek és a szintén Budapesten működő MAT (Mohácsi Regős Ferenc Asztal Társaság-)-nak.Sok jóakaróra találtam,akik lényegesen segítettek az itteni művészéletbe való beilleszkedésben.

2009-ben a Batsányi-Cserhát Művészkör megrendezésében lezajlott nemzetközi pályázaton a számomra igen jelentős ART-díjjal tüntettek ki.2010 tavaszán Budapesten egy versenykiállításon vettem részt,ahol a közönség aranydíját kaptam a “KANYAR” című festményemre.2010 novemberében egy országosan kiírt pályázat résztvevőjeként “ARANYDIPLOMÁ”-val ismerték elfestői tudásomat.Ezt követte a 2011-beni közönség aranydíja az “ÁPRILIS” című képemre,majd 2011 novemberében a “PLATINA-DÍJ”.

Kiállításaim sikere arra ösztökélt,hogy széles körben mutassam be munkáimat.Visszatelepülésünk óta 19 eredményes kiállításom volt,abból 12 önálló.

Képeimben szívesen emlékszem vissza az imént említett utazásaim legszebb pillanataira és a gyerekkorból magammal hozott,még akkor idillikus,érintetlen természet szépségeire.

Leginkább a tájképfestés varázsa ragad meg,de ezzel egy álomvilágba kerültem,mert ilyen kies tájakat már alig találhatunk,ezért úgy festem le a világot,ahogy én ezt belső szemeimmel,szívesen látnám.Érintetlennek,színesnek és csábítónak.Ez talán egy titkos harc lehet,vagy buzdítás azok számára,akik akarva-akaratlanul megsemmisíteni kívánják ezeket a színeket,ezt a csendet.

Munkásságomnak egy színtelen oldala is van,ezek pedig az én szürke grafikáim.Ez az oldal legalább annyira kitölt,mint a festészet,sőt még talán több bizalommal,örömmel tölt el a látott pozitív kritikák alapján.A ceruza legalább olyan nagy barátom,mint az ecset,hiszen ezzel a módszerrel is ugyanolyan mértékben ki lehet fejezni a szépséget és az ártatlanságot.E két technika mellett szívesen használok aquarellt,tustollat és viaszkrétát is.Hogy milyen sikerrel,ennek elbírálását rábízom a tisztelt közönségre és remélem,hogy néhányuknak pár kellemes percet tudok okozni képeimmel.